Magyar (Hungarian) nyelvű kibeszélő (Part 1)

Fel fogom húzni Owl-t 3.70-ig, ha lesz szabadidőm rá, de most én is, ahogy mondod, tele vagyok sárga projektekkel. Amikor ő jött, nem sokkal azelőtt érkezett Prof. Lidenbrock, és persze ő kapta az első összegyűlt dart setet. Aztán kihúztam életem első Mistjét és első két Gullinburstiját, plusz Devanát. 3.70-en vár még Neith, Bai Yeong, Justice, Leonidas, second Joon. Feldolgoztam a Profot maximumra és nagyon boldog vagyok vele. Minthogy két dartom gyűlt csak össze azóta, négycsillagosokat húzok, Gullinbursti 1-et, aztán jön Mist, aztán… majd meglátjuk, hogy csurrannak-cseppennek a dartok.

2 Likes

Még nem tudni, hogy hiba vagy sem, de ismét 4 óránként nézhető a Mystic Vision.

Nekem az utóbbi napokban két három reklámot kellett megnéznem az ajándékokért, mióta átállt négy órára ez a hiba elmúlt

Sziasztok lene egy ojan kérdésem tudja valaki hogy kik lehetnek augusztusba a valhalla kiemelt hősei?

Elvileg, Heimdall, Fenrir és Gefjon (bár az előrejelzések csak tippek, SG váltotathat)

2 Likes

Valamilyen teljesítmény probléma van azzal, hogy láthssuk hogy mivel támadtak meg minket raid-ben.
A hibát vizsgálják,és addig ideiglenesen kikapcsolták ezt a funkciót.

3 Likes

@Kerberusz
Köszi szépen a hős elemzést idáig nem is örvendtem neki ojan nagyon de most hogy végig néztem a videodot szerintem maxolni fogóm Heimdal után és köszi a videót


S gondolom Sif elen is jó meg D’Andre is mert ők hasonlók mind amiket te montál

3 Likes

Nagyon szép tízes pull, grat hozzájuk! :slight_smile: Így van, minden manna gen. növelő ellen.

1 Like

Kivéve elvileg a most érkező Slayer-es hősöket, mert azok Stack-et kapnak, ami nem távolítható el.
(Csak 1-2 nagyon speciális hőssel: pl Lepiota, Skadi…)

Sajna csakkoszrot kicsit később tudom maxolni mert Heimdall mindenemet meg evet de a kövi ő lesz és rém hónap végére még is lesz :grin:

3 Likes

Sziasztok!
Áprilisban kezdtem a játékot és lv28 szinten vagyok. Imádom! Látszik is rendesen fejlődöm.
De egy pár kérdés: (lehet már leírtátok, vissza olvasom majd az egész fórumot, de most a továbbiakhoz kell az infó)
Tehát:

  • a várban mennyi fém, kaja termelőt építettetek, illetve tárolót. Látom végesek a helyek és nem akarok ezzel bukni területet mivel nem lehet törölni.
  • kosztümös hőst mind a kettőt ki kell fejleszteni?

Először is üdv a fórumon @panzergeneral67

A vár fejlesztésnél nem tudsz hibázni egy adott Stronghold szinten mindig azonos számút tudsz minden fajta épületből fejleszteni. Szóval bármit is választasz a végén azonos számú lesz minden épületből minden játékosnál.
A 20. szinten lesz:

  • 4 Forge
  • 4 Mine
  • 9 Farm
  • 4 Training Camp
  • 4 House
  • 4 Food Storage
  • 5 Iron Storage
  • 1 Watch Tower és Stronghold

A 10. Stronghold színt felett bármelyik legalább 5-ös szintű épületed átalakítható Troops épületre ahol Troop-okat tudsz fejleszteni. (Tipikusan a Forge-ot szokták átalakítani, mert abból nem kell 4.)
A 20 Stronghold szint felett meg folyamatosan tudsz újabb épüeteteket tovább fejleszeni.
A 25. szintig összesen 3-3 Kaja és vas tároló, 3 Farm, 2 Bánya és 1 House feljeszthető “Advanced” épületté, amit több kaját, vasat és recruit-ot tud tárolni / termelni.

Ezeken felül még egyéb speciális épületek is lesznek, ami bármilyen legalább 5-ös éppületből átalakítható.
(Hounter Lodge - olyasmi mint a Forge csak fejlettebb harci eszközöket tudsz gyártani benne
Alchemy Lab - Itemeket lehet átlakítani
Hero Academy - Hősöket és troop-okat tudsz képezni és átképezni benne)

A kosztümöt és a sima változatot is külön-külön kell fejleszteni.
A kosztüm szintje nem lehet magasabb mint a sima hősé.
Szóval hiába csak a kosztümös változat érdekelne, akkor is szükséges a sima hőst fejleszteni, illetve talentelni is csak a sima hőst tudod, és azokat kapja meg a kosztüm is. Szóval emiatt is szükséges a sima hős fejlesztése.
Ha a Sima hős érdekel téged, akkor is érdemes a kosztümöt is maxolni, mert plusz életerő, védelem, támadás és mana generálás bónuszokat ad a kosztüm a sima hősnek is ha fel fejleszted azt is.

Szerencsére a kosztüm fejlesztése olcsóbb 2.5x gyorsabb, és nem kell hozzá olyan sok item sem.

Csak annyival egészíteném ki, hogy amennyiben a hős kosztümös változata érdekel, akkor az alapot elegendő 4/1-s szintig fejleszteni (ha 4, vagy 5*-s) és a kosztümös oldal maxolni. Ez esetben a bónusz már érvényesül és spórolsz is rengeteg sonkát, “feletetett hőst”. Persze talentelni ez esetben nem lehet majd, de aránylag gyorsan mélyíthető a keret ezzel.

Én pedig annyival egészíteném ki :), hogy a 25-ös vár után elég egy craft, törekedj a 9 farmra, állandóan hús hiányban fogsz szenvedni.

Nekem is szükségem van útmutatásra.
Adott egy rakat recruit. Elfogyott a (tequila, azték asszony megitta) hátizsák, strong rope, így nagyon lassú a hős gyártás. Mit nem veszek észre?

Ha van elég “Rugged Clothes” item-ed, akkor mehet a TC19 ott gyorsan lehet sok recruit-ot és sonkát elégetni, és percenként kiesik belőle egy 1 csillagos hős.

A HA 1-hez meg Practice Sword és Training manual kell, és az is tolja ki magából a hősöket

1 Like

Van 11000, van Tc20, csak a 19-es szintet nem fejlesztettem ki. De nagyon jó ötlet, köszi!

Hajrá…
2 recruit kell a TC19-hez , míg a HA1-hez 1 db kell viszont több item.

1 Like

Na most erre csak ennyit tudok írni:

"-Megjegyezted mit ér a sima flöss, meg a kvint?

  • ühmm

  • na az mi?

  • várjunk csak, full, ritka jó leosztás…

  • nekünk legyen mondva…

  • mondd tovább mester!

  • hátra van még az MF

  • arról nem hallottam

  • a mázli faktor… ha missz mázli úgy dönt hogy jó vagy nála, és nem vagy egészen kutyaütő, akkor nyerni fogsz és kész!"

Szerintem ezt most Mok-Arr miatt adta. :wink:

2 Likes

Ezt már olvastam valahol, de nem értem. Valószínüleg velem van a baj: hogy lehet 9 farmon? Tudtok segíteni?