Magyar (Hungarian) nyelvű kibeszélő

Igen már valamiért nem engedte be a posztot egyből a rendszer, várni kellett a jóvá hagyása :rofl:

1 Like

26 ETT, 1 sárga, 2 lila ninja troop (lila már volt), 2 sima 4-es troop.
Első benyomáskent def-ben nekem a reverse szimpatikus.
Kerb: a lusta és/vagy kevesebb idővel rendelkező játékostársak kedvéért lehetne a következő vidi elején vagy végén egy management summary? :smiley:

Én legutóbb lőttem el az összegyűjtött kulcsokat, szinte csak régiek jöttek, új kosztümből “csak” Kelile (amit azóta is rendszeresen használok). Viszont most nem erőltetve nekem is beesett Azlar.
Az új raid formációkat kedvelve támadom. Nemrég összeraktam egy 4100 feletti csapatot (két talentos négyessel). Sikeresen bent tart diamondban és szépen lassan fel is kúsztam vele 2580-ig. Persze itt már nem terem babér, túl nagyok az ellenfelek.
Visszatérve az új formációkra, ebben a magaslatban már én is támadhatom ezeket az ellenfeleket. Eddig csak mono csapatokkal tudtam nyerni. Aki használja, okosan állítja fel a védelmét.

1 Like

:cry: Hát irgum-burgum! :smiley: Konklúzió: - egyik felállás sem kiemelkedően jobb a másikánál, maximum azért szerencsés ez az újdonság, mert a hőseid függvényében könnyebben tudsz előnyösebb defense csapatot kialakítani.

2 Likes

Na, ez az… esetemben van 2 tank, krampus, telluria, meg 3 ütő malosi, jf, lepus. A jf, lepus duót nem nagy dolog kiszedni, így aztán hiába marad krampus meg telluria velük csak úgy nem nyerek meccset, szóval agyalos lesz az új felállás s akar új karakterek is számításba jöhetnek, pl fel órája azon gondolkozom, mennyire érvényesülne mondjuk ladi loki vagy baldur valamelyik új felállásban.


Ezt a csapatot támadtam. Már csak Gullinbursti és Kelile maradt életben. Sima ügynek tűnt, de amikor Melendorral gyógyítani akartam a teljes csapatom sérült. És ezt kétszer is eljátszotta. Így megsemmisültem. Ez miért volt?

Rájöttem, de buta vagyok. Még mielőtt dispell buffoltam volna Gullinburstinak lejárt az ultija, ő ütött ki, csak úgy izgultam, hogy nem figyeltem, és ez egymás után kétszer pont akkor, amikor Melendornak feltöltött a manája. Én meg egyből bugot sejtettem. Sorry

1 Like

Idegesítő ez a Muggy bug…
A tournament-en emiatt buktam egy zászlót…
Ha Muggy speciális képessége után valaki feltámad békaként, és azt a békát meglövöd speciális képességgel, akkor visszaváltozik az eredeti karakterre max életrővel…

Elvileg a 36-os verzióban javítva lesz.

2 Likes

Én is egy vereség közben fedeztem fel a bugot, idegesítő, főleg miután felfedeztem mióta létezik és még mindig nincs megjavítva…

Visszatértek a kosztümök a Bétába.

A nem Season 1 hősökre a kosztüm bónusz ezeket fogja adni az egyes szinteken:

Tulajdonság Alap 2-es ascend 3-as ascend 4-es ascend Max
Támadás 0% 1% 2% 2% 3%
Védelem 0% 1% 2% 2% 3%
Életerő 0% 2% 4% 5% 6%
Mana generálás 0% 1% 1% 1% 1%

A Springvale hősök közül csak Master Lepus és Killhare kap kosztümöt:

Costume Killhare (lila öt csillagos - átlagas mana töltés)

  • Erősség: 832 helyett 814
  • Támadás 757 helyett 742
  • Védelem 808 helyett 793
  • Életerő: 1542 helyett 1486
  • Osztály: Druid
  • Speciális képessége:
    • 350% helyett 330% támadás minden ellenfélre
    • Miden szövetséges kivéve Killhare -20% védelmet -34% támadást kapnak 4 helyett 3 körre,és ez nem távolítható el.

Costume Master Lepus (kék öt csillagos - gyors mana töltésű)

  • Erősség: 803 helyett 787
  • Támadás 812 helyett 797
  • Védelem: 741 helyett 727
  • Életerő: 1332 helyett 1283
  • Osztály: Ranger
  • Speciális képessége:
    • 270 % támadás minden ellenfélre
    • Önmaga +24% mana generálást kapr 3 helyett 4 körre.
    • Önmaga -34% támadást kap 3 helyett 4 körre, és ez nem távolítható el
1 Like

Okkés… Gyors manával 270% minden ellenfélre… Okkés. :slight_smile:

2 Likes

Egyéb további változás a portálban az 5 csillagos hősök esélyeinél:
Eddig 1% esély volt a Season 1 hősökre, és 1.5% a tavaszi hősökre.

Ez most úgy változik, hogy lesz 2 kiemelt (featured) hős (és kosztüm) (jelenleg a két új kosztüm)

  • 0.9% lesz az esély a Season 1 hősökre
  • 1.3% esély lesz a kiemelt tavaszi hősökre (0.65% / hős és kosztüm)
  • 0.3% esély a nem kiemelt tavaszi hősre (Sir Rosley-ra)
1 Like

Hát igen egy “picit” erős lesz a normál változat 410 + 2205% = 820% sebzése helyett 5*270% = 1350% sebzés :slight_smile:
Még 200% is sok :smiley: Esetleg 180-190% még elmene.

1 Like

Ráadásul 24% mana bónusz,17-s trooppal 6 csempéset csinál belőle…
szép új világ :frowning:

EDIT: A kosztümben rejlő mana bónuszról meg is feledkeztem. 11-s elég

1 Like

5% kosztüm mana bónusz helyett csak 1%-ot fog kapni

1 Like

Engem eddig is zavart, sőt gyakran irritált, hogy azok a defhősök is töltődnek valamennyi manával, akiket nem is ér csempetámadás. De most az új formációkkal méginkább. Szerintem ezen változtatniuk kellene.
A másik, sokat gondolkodtam és szerintem ha majd valóban behozzák élesbe a formációkat, akkor nem kellene kivételezni, bármihez is kötni azok használatát. Igazából nem látom miért csak azoknak járna, akiknek van HA-juk vagy xy épületük stb. Már persze azon kívűl, hogy így jó páran majd el akarják azt érni s ez bevételt generálhat :slight_smile:

Hát igen… átdobhatnák mondjuk a Watchtower-be, ami mindenkinek van, és amúgy is ott látszódnak a raid-ek…

1 Like

Engem inkább az zavar, hogy near by-nak nem mindig csak near by hatása van. Nagyon zavaró.

Hohoooo van lepusom maxolva talentelve jó lesz az a kosztüm neki! Na, erre ramegyek! Mondjuk elsütöm krampussal együtt és…:see_no_evil::rofl:

1 Like

Jujj micsoda bug ? Vagy Feature ? (amint megtudom melyik jelzem).

A húsvéti hősök és a kosztümük eltérő hősnek számítanak.
Szóval Killhare a kosztümös Killhare mellett használva megkapj a családi bónuszt.

Az SG ismét vizsgálja a negatív fogadtatását az új event kosztümöknek…
Ha majd megosztanak valamilyen információt, akkor megírom ide :slight_smile:

5 Likes

Cookie Settings